Mardosnak az emlékek. Bánom ami történt. Bánom, ahogy történt. Bánom, amit tettem. Bánom, ahogy tettem. Jövök megyek a világban, mint egy élőhalott. Nem tudom miért, de az utóbbi időben túl sokszor eszembe jutott. Régebben is gondoltam rá, de az elmúlt egy hétben vele ébredtem, vele éltem, vele mentem aludni. A beszürkült jelenből tekintek vissza a picit kopottas, de színes múltra. Tudom, hogy mit rontottam el. Tudom, hogy mit kellett volna tennem, és tudom, hogy mit kellett volna mondanom, ill nem mondanom. Sokat hazudtam. Tudom. Csak egy csoda tudna megmenteni. Egy olyan csoda, amellyel felkelhetnék a jelenből a múltban.
Mi van ha ez csak álom? Valami természet feletti erő zord játéka. Megmutatja nekem a jövőt és amikor már végképp feladom, és nincs remény....akkor fogok felkelni.
Fáj a fejem. Zúg a fülem. Ülök valami kényelmetlen bőr ülésen. Cigaretta szag van. Kinyitom a szemem, és a táj egy végtelenségig elnyúló puszta. Zötykölődöm. A vonattal együtt mozgok. Haladok valamerre szélsebesen. Hajamat picit arrébb igazítom, hogy tisztábban lássak. Lábaimat kinyújtom. Ránézek az órámra. Még van egy fél órám. A vonat majd csak 10óra 33perckor fog megállni........
2010. október 15., péntek
2010. október 8., péntek
Win the lottery...
Bárcsak az ötös lottót nyerném meg ilyen könnyen.
Tudtam, hogy megindítja a bejegyzésem. Tudtam, hogy amilyen gyorsan csak tud, írni fog. Habár azt azért még én sem gondoltam, hogy ilyen hamar. Én egy hetet tippeltem meg.
Írt nekem. Azt mondta, hogy hiányzom. Hízelgő és jól esett. De nem tudom, hogy szükségem van-e egyáltalán rá. Mit tudtam én adni neki, és ő mit tudott adni nekem?
"Ki vagy te, hogy megmondd, ez miért lett az én vétkem?
Ki vagy te, hogy megmondd, hogy hiányzol, mert végképp nem!
Ki vagy te? Nem tudom, de az emlékeket széttépem!
Hétköznapi léptékben, hozzád az a kérésem
Hogy mit teszel a jövőben, te tudod, de légy résen...
Úgysem számít semmi, téged elvakít az önkényed
Én boldogságot akartam, de szánalmas egy történet
Az olyanoknak mint te, szinte mindig csak a szája jár
Nem illettünk egymáshoz, beláttam ezt mára már
Az utolsó kívánságom annyi csak, hogy felejts el
Ne keress én nem foglak, az életem csak nekem kell
Eressz el már nincs értelme, véget ért a kapcsolat
Én lezártam bár nehezen, de gondolsz te rám majd sokat
Velünk mi lesz ezek után, még meglepetést tartogat
De ha rájössz miért írtam, azért megnézném az arcodat"
Nagyjából ez jutott hirtelen eszembe.
Visszaírtam neki. Már bánom. Hagynom kellett volna az egészet. Hát, most már csak annyi marad, hogy megvárom mit ír vissza.
Tudtam, hogy megindítja a bejegyzésem. Tudtam, hogy amilyen gyorsan csak tud, írni fog. Habár azt azért még én sem gondoltam, hogy ilyen hamar. Én egy hetet tippeltem meg.
Írt nekem. Azt mondta, hogy hiányzom. Hízelgő és jól esett. De nem tudom, hogy szükségem van-e egyáltalán rá. Mit tudtam én adni neki, és ő mit tudott adni nekem?
"Ki vagy te, hogy megmondd, ez miért lett az én vétkem?
Ki vagy te, hogy megmondd, hogy hiányzol, mert végképp nem!
Ki vagy te? Nem tudom, de az emlékeket széttépem!
Hétköznapi léptékben, hozzád az a kérésem
Hogy mit teszel a jövőben, te tudod, de légy résen...
Úgysem számít semmi, téged elvakít az önkényed
Én boldogságot akartam, de szánalmas egy történet
Az olyanoknak mint te, szinte mindig csak a szája jár
Nem illettünk egymáshoz, beláttam ezt mára már
Az utolsó kívánságom annyi csak, hogy felejts el
Ne keress én nem foglak, az életem csak nekem kell
Eressz el már nincs értelme, véget ért a kapcsolat
Én lezártam bár nehezen, de gondolsz te rám majd sokat
Velünk mi lesz ezek után, még meglepetést tartogat
De ha rájössz miért írtam, azért megnézném az arcodat"
Nagyjából ez jutott hirtelen eszembe.
Visszaírtam neki. Már bánom. Hagynom kellett volna az egészet. Hát, most már csak annyi marad, hogy megvárom mit ír vissza.
2010. október 7., csütörtök
Things have changed
Meguntam, hogy mindig én vagyok a jófiú...
Előző cikkben írt 'baráttól' megváltam. Nincs rá szükségem. Sokkal több van a háttérben. Ezenkívül attól a 'lánytól' is megszabadultam. Így a legjobb. Nullán. Illetve még jó pár olyan emberrel megszakítottam a kapcsolatot, akik csak hátráltatnak. Új MSN címem van. Körülbelül 8 partnerem van, de ez így jó. Kevés ember, és azokkal is csak akkor beszélgetem, ha van valami mondanivalóm. Ezáltal nem csüngök egész nap a gépen és sokkal több szabadidőm van.
Igazából, merész döntést hoztam. Lényegében egy embert hagytam meg, akire tényleg tudok támaszkodni. Eddig is segített, de most ő az egyetlen. Ezzel most kockáztatok. De megbízom benne.
Teljesen újszerű a világ most számomra. Más emberekkel mozgok. Más körök. És jól érzem magam. Ami viszont érdekes, hogy azok az emberek, akikkel megszakítottam a kapcsolatot, jelét se adták annak, hogy beszélgetni, vagy legalább valamilyen módon hallani akarnak rólam. Ebből is látszik, mennyit érnek. Ha én nem keresem őket, ők se engem.
Hát ez van. Meglátjuk mit hoz a jövő.
Előző cikkben írt 'baráttól' megváltam. Nincs rá szükségem. Sokkal több van a háttérben. Ezenkívül attól a 'lánytól' is megszabadultam. Így a legjobb. Nullán. Illetve még jó pár olyan emberrel megszakítottam a kapcsolatot, akik csak hátráltatnak. Új MSN címem van. Körülbelül 8 partnerem van, de ez így jó. Kevés ember, és azokkal is csak akkor beszélgetem, ha van valami mondanivalóm. Ezáltal nem csüngök egész nap a gépen és sokkal több szabadidőm van.
Igazából, merész döntést hoztam. Lényegében egy embert hagytam meg, akire tényleg tudok támaszkodni. Eddig is segített, de most ő az egyetlen. Ezzel most kockáztatok. De megbízom benne.
Teljesen újszerű a világ most számomra. Más emberekkel mozgok. Más körök. És jól érzem magam. Ami viszont érdekes, hogy azok az emberek, akikkel megszakítottam a kapcsolatot, jelét se adták annak, hogy beszélgetni, vagy legalább valamilyen módon hallani akarnak rólam. Ebből is látszik, mennyit érnek. Ha én nem keresem őket, ők se engem.
Hát ez van. Meglátjuk mit hoz a jövő.
2010. augusztus 12., csütörtök
A changed friend or the worst enemy?
Basszus. Rég írtam. Rengeteg minden történt. Leginkább a személyiségemmel. Változtam. Van aki szerint nem, de ez már rég nem izgat.
Most máson kattog az agyam. Basszus....
Csúnyán megüthetem a bokám ezzel a húzással.
Nem kertelek. Döntés előtt vagyok. Az egyik oldalon egy régi barátom van, aki megváltozott, és már nem az a személyiség, akit én barátnak tartottam. A másik oldalon egy nő áll. A helyzet ott bonyolódik, hogy ez a régi barát is kiszemelte ezt a nőt. A baj az, hogy ez a lány semmit sem akar ettől a sráctól. Tőlem talán igen.
Ha a barátomat választom, én megmaradok egyedül, jobb esetben ő mégiscsak összejön ezzel a nővel, és akkor én csak leshetek. És ráadásul nem is az a barátom van, aki régen volt.
Ha a nőt választom, csúnyán összeveszek ezzel a baráttal. De egy olyan baráttal, aki lényegében nem is barát, mert már nem ugyan az az ember. Melyik választással tudok többet nyerni?
És természetesen, azt még figyelembe se vettem, hogy a nő mit gondol. Lehet, hogy tőlem se akar semmit, csak pusztán jólneveltségből nem mondta ezt a szemembe. De akkor meg nem egyeznek a jelek arról az estéről. Vagy esetleg minden 'jelentkezővel' ezt csinálja? Basszus...
Más barátaim azt mondják, hogy szarjam le a srácot, ő már nem a régi, és ráfér egy csúnya koppanás. Ez így meg gerinctelenség, hogy csak azért jövök össze a nővel, hogy a srácnak alávágjak.
Nem tudom. Egyenlőre most ez jól esett, hogy leírhattam ezt.
Most máson kattog az agyam. Basszus....
Csúnyán megüthetem a bokám ezzel a húzással.
Nem kertelek. Döntés előtt vagyok. Az egyik oldalon egy régi barátom van, aki megváltozott, és már nem az a személyiség, akit én barátnak tartottam. A másik oldalon egy nő áll. A helyzet ott bonyolódik, hogy ez a régi barát is kiszemelte ezt a nőt. A baj az, hogy ez a lány semmit sem akar ettől a sráctól. Tőlem talán igen.
Ha a barátomat választom, én megmaradok egyedül, jobb esetben ő mégiscsak összejön ezzel a nővel, és akkor én csak leshetek. És ráadásul nem is az a barátom van, aki régen volt.
Ha a nőt választom, csúnyán összeveszek ezzel a baráttal. De egy olyan baráttal, aki lényegében nem is barát, mert már nem ugyan az az ember. Melyik választással tudok többet nyerni?
És természetesen, azt még figyelembe se vettem, hogy a nő mit gondol. Lehet, hogy tőlem se akar semmit, csak pusztán jólneveltségből nem mondta ezt a szemembe. De akkor meg nem egyeznek a jelek arról az estéről. Vagy esetleg minden 'jelentkezővel' ezt csinálja? Basszus...
Más barátaim azt mondják, hogy szarjam le a srácot, ő már nem a régi, és ráfér egy csúnya koppanás. Ez így meg gerinctelenség, hogy csak azért jövök össze a nővel, hogy a srácnak alávágjak.
Nem tudom. Egyenlőre most ez jól esett, hogy leírhattam ezt.
2010. június 1., kedd
everything's cool
Majdnem egy hónap telt el az utolsó bejegyzésem óta. Rengeteg minden történt azóta.
"I need somebody to help to forget. Somebody's love could save me.
I'm just a boy in a bad situation. I didn't deserve this. I'm suffering."
"I need somebody to help to forget. Somebody's love could save me.
I'm just a boy in a bad situation. I didn't deserve this. I'm suffering."
Ezt írtam május 9-én. Vannak pillanatok az életben, amikor úgy érzem, van aki figyel rám. Van egy erő, egy ember, egy megmagyarázhatatlan tényező, aki meghallgatja a bajaimat, és legtöbbször meg is oldja őket.
Ezzel most is így vagyok. Szükségem volt valakire.
Ha tippelhettem volna, ki lesz ez a valaki, eszembe se jutott volna ez a verzió. Mikor megemlítették a nevét nekem, beugrott az arca, és hogy mikor találkoztunk, ill. milyen körülmények között. De lényegében semmit mondó volt számomra. Jelentéktelen.
Ugorjunk vissza 2008. október-november környékére. Az akkori barátnőmet kísértem ki a buszmegállóba, csatlakozva hozzánk egyik barátom és párja, és az ő osztálytársa.
Iskolatáska volt a hátán. Nem beszélt túl sokat. Ő nem nagyon foglalkozott velem, és én se vele. Teljesen jelentéktelenek voltunk egymásnak.
Eltelt picivel több, mint másfél év és újra összetalálkoztunk. Egymásra néztünk, megvolt az első találkozó emléke, de semmi több. Csak egy 'Helló'. Aztán egy közösen eltöltött éjszaka, ahol rengeteg minden megváltozott. Egyik pillanatról a másikra nyitott felém. Első pillanatra nem érdekelt a dolog...de volt benne valami furcsa, ami elsőre nem tűnt fel. Nem tudom elmondani mi is valójában, de ahogy mélyen egymás szemébe néztünk. Én is láttam valami érdekeset benne, és ő is bennem.
Innen már egyszerű a történet, mintha csak egy sziklát gurítanék a hegy oldalán.
Teljesen boldog vagyok.
2010. május 9., vasárnap
???
Live for the moment that you can't put into words.
Sad...terrified.
Words that make my feelings about these moments.
I don't know what I want...or I don't want to say it.
I would like to rage.
I would like to forget all the memories...all the memories that belong to her.
I can't get out her from my head. I ain't able to do that, but it would be better for me.
I'm weak.
I need somebody to help to forget. Somebody's love could save me.
I'm just a boy in a bad situation. I didn't deserve this. I'm suffering.
Would you be my savior?...
Sad...terrified.
Words that make my feelings about these moments.
I don't know what I want...or I don't want to say it.
I would like to rage.
I would like to forget all the memories...all the memories that belong to her.
I can't get out her from my head. I ain't able to do that, but it would be better for me.
I'm weak.
I need somebody to help to forget. Somebody's love could save me.
I'm just a boy in a bad situation. I didn't deserve this. I'm suffering.
Would you be my savior?...
2010. május 5., szerda
so far
Hát hm. Régen írtam. Tény. Sok minden történt velem.
Talán ott lesz a legoptimálisabb kezdeni, ahol abbahagytam.
Léda. Hónapokon át próbáltam feledni, kerülni a gondolataimban. De mégis az egy alkalomra vártam.
És megvolt az alkalom. Összejöttünk újra. Gondolnád most, hogy 'Jaj most tök boldog vagy'.
Az első 2 hétben tényleg tök jó volt. Végtelenül boldog voltam. Teljesen másképp láttam a világot. Jó érzés volt. Mint valami kemény drog. Nem éreztem, nem láttam a rosszat. Minden szép és csodás volt. Ám jöttek bizonyos tényezők, amik csúnyán alánk vágott. Ugye a távolság megmaradt. Az nem változott. De a leghangsúlyosabb tényező mégiscsak a szülők. És hát próbálj úgy táv kapcsolatot fenntartani, hogy a két szülő nem szívesen látja a másik gyerekét.
Itt csúszott meg az egész. Talán ha a szülők egyenlően elfogadják, hogy együtt vagyunk újra, teljesen másképp alakulna.
Aztán csak teltek a napok, nem találkoztunk...és szépen lassan minden visszaesett abba a régi mederbe.
És tovább léptem. Hülyén hangzik, de ő is, és ennek tökre örülök. Úgy tudtam távozni ebből a kapcsolatból, hogy nem okoztam neki fájdalmat. Szeretem. Ez tény. Talán a jövőben újra összefutunk. Ki tudja? Szeretem, de már nem szerelemből. Nem is tudom hogyan. Egy ember, aki egy évig nagyon jó társam volt. Persze, hogy nem felejtem. Talán ő is így gondolkodik, talán még ő is szeret. De ezt most már kár hánytorgatni. Lezártuk, és így szép a mese vége. Mindketten mosolyogva búcsúztunk el egymástól.
Ez egy szép befejezés.....
Viszont, sorsom kísért. Ahogy kiléptem ebből, képbe jött egy másik lány. Jó, hát túlzás így nevezni, hogy képbe jött. De belépett az életembe. És napok alatt átrendezett engem lelkileg. Minden felborult bennem, mint egy bili.
Érdemes figyelembe venni, hogy ikrek jegyű ő is. Ezáltal nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Mintha valami testvérem lenne, vagy ismerne ezer éve. Mindig van valami mondani valónk a másiknak. És ugyan olyan kíváncsi mint én. Mindenről tudni akar, mindent hallani akar, és mindenről van véleménye, még ha nem is mondja ki. Ahogy én, neki is megvan a sajátos büszkesége. Vannak dolgok, amikből egyáltalán nem enged. Azt ő úgy gondolja, az úgy van jól. Tudja, hogy mit akar.
Rettentően vidám. Mindig dicséri a mosolyom. Oké, szép mosolyom van, aranyos, csábító, 'csajozós', de ennyi. Nincs mögötte semmi.
De az ő mosolya. Az olyan más. Megnyugtató, felvidít, és valami kellemes melegséget érzel. Jó ránézni. Nem azt mondom, hogy a világ legszebb nője, de ha ránézel, és ő visszanéz rád, van valami a szemében, a mosolyában, a testtartásában, az egész megjelenésében, ami megfog. Valahogy jó érzés önt el. Nem jut eszedbe semmi agresszív, semmi negatív. És ez nagyon tetszik nekem.
Ezáltal, teljesen társasági ember. Feldobja a pillanatot. Élvezem a társaságát.
Rettentően intelligens. Megvan a magához való esze. Talpra esett egy lány, feltalálja magát bármilyen helyzetben.
Jó kapcsolatom van vele. Nem tudom, hogy mit érez irántam, mit gondol rólam, de mindenképpen nyitott felém. Bármiről tudunk beszélgetni. Ezt a bármit úgy értem, hogy piszkáljuk egymást, beszólunk egymásnak...de ha úgy adja az alkalom, teljes komolysággal megbeszélhetek vele bármit.
Picit túlzás lehet ez a sok minden amit leírtam. Mondhatnátok, hogy szerelmes vagyok ebbe a lányba. Talán, nem tudom. De egyenlőre nem szeretnék semmit. Ez az állapot így tök jó nekem. Aztán ha ki kell alakulnia valami komolyabb dolognak, akkor majd ki fog az alakulni.
De most ez így jó és pont. Boldog vagyok. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de kaptam egy olyan embert az életembe, akinek biztosan sok szerepe lesz az életemben.
Majd meglátjuk...
Talán ott lesz a legoptimálisabb kezdeni, ahol abbahagytam.
Léda. Hónapokon át próbáltam feledni, kerülni a gondolataimban. De mégis az egy alkalomra vártam.
És megvolt az alkalom. Összejöttünk újra. Gondolnád most, hogy 'Jaj most tök boldog vagy'.
Az első 2 hétben tényleg tök jó volt. Végtelenül boldog voltam. Teljesen másképp láttam a világot. Jó érzés volt. Mint valami kemény drog. Nem éreztem, nem láttam a rosszat. Minden szép és csodás volt. Ám jöttek bizonyos tényezők, amik csúnyán alánk vágott. Ugye a távolság megmaradt. Az nem változott. De a leghangsúlyosabb tényező mégiscsak a szülők. És hát próbálj úgy táv kapcsolatot fenntartani, hogy a két szülő nem szívesen látja a másik gyerekét.
Itt csúszott meg az egész. Talán ha a szülők egyenlően elfogadják, hogy együtt vagyunk újra, teljesen másképp alakulna.
Aztán csak teltek a napok, nem találkoztunk...és szépen lassan minden visszaesett abba a régi mederbe.
És tovább léptem. Hülyén hangzik, de ő is, és ennek tökre örülök. Úgy tudtam távozni ebből a kapcsolatból, hogy nem okoztam neki fájdalmat. Szeretem. Ez tény. Talán a jövőben újra összefutunk. Ki tudja? Szeretem, de már nem szerelemből. Nem is tudom hogyan. Egy ember, aki egy évig nagyon jó társam volt. Persze, hogy nem felejtem. Talán ő is így gondolkodik, talán még ő is szeret. De ezt most már kár hánytorgatni. Lezártuk, és így szép a mese vége. Mindketten mosolyogva búcsúztunk el egymástól.
Ez egy szép befejezés.....
Viszont, sorsom kísért. Ahogy kiléptem ebből, képbe jött egy másik lány. Jó, hát túlzás így nevezni, hogy képbe jött. De belépett az életembe. És napok alatt átrendezett engem lelkileg. Minden felborult bennem, mint egy bili.
Érdemes figyelembe venni, hogy ikrek jegyű ő is. Ezáltal nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Mintha valami testvérem lenne, vagy ismerne ezer éve. Mindig van valami mondani valónk a másiknak. És ugyan olyan kíváncsi mint én. Mindenről tudni akar, mindent hallani akar, és mindenről van véleménye, még ha nem is mondja ki. Ahogy én, neki is megvan a sajátos büszkesége. Vannak dolgok, amikből egyáltalán nem enged. Azt ő úgy gondolja, az úgy van jól. Tudja, hogy mit akar.
Rettentően vidám. Mindig dicséri a mosolyom. Oké, szép mosolyom van, aranyos, csábító, 'csajozós', de ennyi. Nincs mögötte semmi.
De az ő mosolya. Az olyan más. Megnyugtató, felvidít, és valami kellemes melegséget érzel. Jó ránézni. Nem azt mondom, hogy a világ legszebb nője, de ha ránézel, és ő visszanéz rád, van valami a szemében, a mosolyában, a testtartásában, az egész megjelenésében, ami megfog. Valahogy jó érzés önt el. Nem jut eszedbe semmi agresszív, semmi negatív. És ez nagyon tetszik nekem.
Ezáltal, teljesen társasági ember. Feldobja a pillanatot. Élvezem a társaságát.
Rettentően intelligens. Megvan a magához való esze. Talpra esett egy lány, feltalálja magát bármilyen helyzetben.
Jó kapcsolatom van vele. Nem tudom, hogy mit érez irántam, mit gondol rólam, de mindenképpen nyitott felém. Bármiről tudunk beszélgetni. Ezt a bármit úgy értem, hogy piszkáljuk egymást, beszólunk egymásnak...de ha úgy adja az alkalom, teljes komolysággal megbeszélhetek vele bármit.
Picit túlzás lehet ez a sok minden amit leírtam. Mondhatnátok, hogy szerelmes vagyok ebbe a lányba. Talán, nem tudom. De egyenlőre nem szeretnék semmit. Ez az állapot így tök jó nekem. Aztán ha ki kell alakulnia valami komolyabb dolognak, akkor majd ki fog az alakulni.
De most ez így jó és pont. Boldog vagyok. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de kaptam egy olyan embert az életembe, akinek biztosan sok szerepe lesz az életemben.
Majd meglátjuk...
2010. március 30., kedd
Voices
Hangokat hallok a fejemben
és ide jönnek!
Ők megértenek engem
és csak beszélnek!
Megvannak a szabályaid és a hited
hogy megvédd önmagad,
de mikor a szabályok megtörnek
kérdéses lesz a bizalmad.
Van egy hang, ő a megmentőm
aki utál szeretni, szeret gyűlölni.
Van egy hang, és megvan az ereje,
hogy a sorsodat tudja vezetni.
Hangokat hallok sírni,
hősöket látok meghalni,
Érzem a száradt vér ízét...
Érzem, hogy nő a feszültség!
és ide jönnek!
Ők megértenek engem
és csak beszélnek!
Megvannak a szabályaid és a hited
hogy megvédd önmagad,
de mikor a szabályok megtörnek
kérdéses lesz a bizalmad.
Van egy hang, ő a megmentőm
aki utál szeretni, szeret gyűlölni.
Van egy hang, és megvan az ereje,
hogy a sorsodat tudja vezetni.
Hangokat hallok sírni,
hősöket látok meghalni,
Érzem a száradt vér ízét...
Érzem, hogy nő a feszültség!
Hangokat hallok a fejemben
és ide jönnek!
Ők megértenek engem
és csak beszélnek!
Megmondják, hogy mit fogok tenni
Mutatnak dolgokat, amit veled fogok művelni
és csak beszélnek, csak beszélnek!
Az összes ügyvéd védtelen,
és az összes orvos egészségtelen
A prédikátorok mind bűnösek
és a rendőrök le vannak fizetve!
Minden döntésed vétkes!
minden főnök ki lesz rugva,
minden bankár veszíteni fog,
minden politikus a szemedbe hazudna!
Látom a sötétség zuhan,
és engem a hangok hívnak!
Érzem elcsúszik az igazság
Látom zuhanni a bizalmat!
Hangokat hallok a fejemben
és ide jönnek!
Ők megértenek engem
és csak beszélnek!
Megmondják, hogy mit fogok tenni
Mutatnak dolgokat, amit veled fogok művelni
és csak beszélnek, csak beszélnek!
Szabadfordítás tőlem
[Rev Theory - Voices]
Szabadfordítás tőlem
[Rev Theory - Voices]
2010. március 28., vasárnap
My Road to You
After ground zero I am going from zero to Hero.
This is my Road to You.
Maybe the biggest oppurtunity in my life.
A chance to live happy.
2009. március 26.
"Az, hogy bárki elvéthet valamit, de az hibává csak akkor válik, ha elmulasztja kijavítani"
Ijesztő a gondolat. Ezt ő fogalmazta meg egy évvel ezelőtt. Valahogy tudta előre. Nem tudom.
Rengeteg mindent át kell most gondolnom...
This is my Road to You.
Maybe the biggest oppurtunity in my life.
A chance to live happy.
2009. március 26.
"Az, hogy bárki elvéthet valamit, de az hibává csak akkor válik, ha elmulasztja kijavítani"
Ijesztő a gondolat. Ezt ő fogalmazta meg egy évvel ezelőtt. Valahogy tudta előre. Nem tudom.
Rengeteg mindent át kell most gondolnom...
Chance to make things good
Érzem, hogy rettentően naív vagyok. Akkorát fogok puffani mint a ház. Nem igaz. Egyszerűen tudom, hogy mi fog történni, tudom, hogy mi lesz, és mégis csak naívan hiszem, hogy jó lesz.
Miért gondolom úgy, hogy mindig a jó nyer? A rossz csak feltűnik, de idővel a jó legyőzi. Győzedelmeskedik a becsület és a tiszta érzelem?
És ha én vagyok a rossz?....
Esély. Alkalom. Két fogalom, két igen meghatározó tény az életben.
Hogy most megkaptam-e? Nem tudom. Talán nem merem elhinni. Létezne ilyen csoda az életben? Van sors, hogy ennek így kell történnie? Vagy csak egyszerű véletlen?
Miért remeg a kezem? Miért ver gyorsan a szívem? Miért veszem szakaszosan a levegőt?
Izgulok?
Ennek a mesének itt még nincs vége. A befejezés most fog kezdődni. Talán egy csúfos lezárás lesz számomra. Egy örök folt. Talán egy boldog befejezés, egy 'Happy End', és egy új könyvben folytatódik.
Talán képes leszek talpra állni. Talán képes leszek újra szívből boldog lenni.
Összefoglalva. Sok a kérdés, sok a talán, és érzem, hogy gyenge vagyok. Mind lelkileg és fizikailag. Rettentően félek most a jövőtől. Félek, hogy valami eszméletlen nagy kudarc lesz, viszont rettentően izgulok, hogy mi van, ha nem?
De hát.... néha a beteg dolgok teszik boldoggá az embert...
mert egy lámpaoszlopnál ülni, és várni azt az 'Egyet', aki majd újra megfogja a kezed......ez beteg.
Nem értettél ebből semmit? Nem baj.
egyetlen Egy embernek kellene ezt megértenie...
Miért gondolom úgy, hogy mindig a jó nyer? A rossz csak feltűnik, de idővel a jó legyőzi. Győzedelmeskedik a becsület és a tiszta érzelem?
És ha én vagyok a rossz?....
Esély. Alkalom. Két fogalom, két igen meghatározó tény az életben.
Hogy most megkaptam-e? Nem tudom. Talán nem merem elhinni. Létezne ilyen csoda az életben? Van sors, hogy ennek így kell történnie? Vagy csak egyszerű véletlen?
Miért remeg a kezem? Miért ver gyorsan a szívem? Miért veszem szakaszosan a levegőt?
Izgulok?
Ennek a mesének itt még nincs vége. A befejezés most fog kezdődni. Talán egy csúfos lezárás lesz számomra. Egy örök folt. Talán egy boldog befejezés, egy 'Happy End', és egy új könyvben folytatódik.
Talán képes leszek talpra állni. Talán képes leszek újra szívből boldog lenni.
Összefoglalva. Sok a kérdés, sok a talán, és érzem, hogy gyenge vagyok. Mind lelkileg és fizikailag. Rettentően félek most a jövőtől. Félek, hogy valami eszméletlen nagy kudarc lesz, viszont rettentően izgulok, hogy mi van, ha nem?
De hát.... néha a beteg dolgok teszik boldoggá az embert...
mert egy lámpaoszlopnál ülni, és várni azt az 'Egyet', aki majd újra megfogja a kezed......ez beteg.
Nem értettél ebből semmit? Nem baj.
egyetlen Egy embernek kellene ezt megértenie...
2010. március 22., hétfő
Long time ago...
Egy ébren töltött éjszakán elmélkedtem saját életemről. Amiket meg szeretnék még valósítani, amiket elmúlasztottam, és amiket már megtettem. Rájöttem, hogy sosem voltam egyedül. Mindig volt mellettem valaki jó és rossz pillanatban egyaránt. De az viszont csak most jutott eszembe, hogy nem mindig a megfelelő emberekkel vettem magam körbe. Most úgy érzem, hogy a baráti köröm tökéletes. Nem volt még ilyen érzés. Minden oldalamra megvan a megfelelő ember.
Egy kivételével. És Ő rajta filóztam tovább.
Érdekes. Pár évvel ezelőtt még mennyire fontos volt. Igazi barátok voltunk. Mindent megbeszéltünk. Egymást segítettük. És semmi mást nem akartunk egymástól. És én eldobtam magamtól. Vagy talán ő engem? Nem emlékszem már pontosan, de felelevenítve az emlékeket, rájöttem, hogy hiányzik. Tudom, rég volt, de így, hogy most eszembe jutott, azok a közös emlékek, a több órás beszélgetések, jó volt, és ez hiányzik.
És hogy miért távolodtunk el egymástól? Vagy legalábbis én miért nélkülöztem. Ezt az akkori kapcsolatomnak köszönhetem. De ezt most nem részletezem. Végülis, egy nő miatt elvesztettem egy nagyon jó barátot. Az a nő már rég nincs velem, szinte már porosak az emlékek vele kapcsolatban, és ez a Barát is tojik a fejemre.
Szép. Ilyen a világ. Döntést kell hozni, és rosszul döntesz. Majd aztán évekkel később, az ablakodban ülve egy szál cigivel a kezedben hajnali 2kor rájössz, hogy mekkora barom voltál.
Jó lenne újra beszélgetni vele. Jó lenne úgy beszélgetni vele, mint régen. Mint amikor még "gyerekek" voltunk.
De félek. Mi van, ha már nem is érdeklem? Mi van, ha már nem vagyok számára érdekes? Hiszen már annyi idő eltelt, annyit változhatott, ahogy tán én is változtam. Lehet, ő már nem is ugyan az az ember akit ismertem.
Nem érdekel. Felkeresem. Régen megígértem neki valamit. És nem fejeltettem el.
Egy találkozót beszéltünk le évekkel előre. Konkrétan 3 évvel előre. És idén letelik ez a három év.
A találkozóig még három hónap van. Addig van időm felvenni a kapcsolatot vele, és a legjobbakban reménykedni...hogy azért benne is hagyott valami nyomot a múlt. Hogy emlékszik rám, és ezen felül az emlékek sem szürkültek el a felismerhetetlenségig.
Live for the moments that you can't put into wordz....
Live for the friends, who do not forget you...
Egy kivételével. És Ő rajta filóztam tovább.
Érdekes. Pár évvel ezelőtt még mennyire fontos volt. Igazi barátok voltunk. Mindent megbeszéltünk. Egymást segítettük. És semmi mást nem akartunk egymástól. És én eldobtam magamtól. Vagy talán ő engem? Nem emlékszem már pontosan, de felelevenítve az emlékeket, rájöttem, hogy hiányzik. Tudom, rég volt, de így, hogy most eszembe jutott, azok a közös emlékek, a több órás beszélgetések, jó volt, és ez hiányzik.
És hogy miért távolodtunk el egymástól? Vagy legalábbis én miért nélkülöztem. Ezt az akkori kapcsolatomnak köszönhetem. De ezt most nem részletezem. Végülis, egy nő miatt elvesztettem egy nagyon jó barátot. Az a nő már rég nincs velem, szinte már porosak az emlékek vele kapcsolatban, és ez a Barát is tojik a fejemre.
Szép. Ilyen a világ. Döntést kell hozni, és rosszul döntesz. Majd aztán évekkel később, az ablakodban ülve egy szál cigivel a kezedben hajnali 2kor rájössz, hogy mekkora barom voltál.
Jó lenne újra beszélgetni vele. Jó lenne úgy beszélgetni vele, mint régen. Mint amikor még "gyerekek" voltunk.
De félek. Mi van, ha már nem is érdeklem? Mi van, ha már nem vagyok számára érdekes? Hiszen már annyi idő eltelt, annyit változhatott, ahogy tán én is változtam. Lehet, ő már nem is ugyan az az ember akit ismertem.
Nem érdekel. Felkeresem. Régen megígértem neki valamit. És nem fejeltettem el.
Egy találkozót beszéltünk le évekkel előre. Konkrétan 3 évvel előre. És idén letelik ez a három év.
A találkozóig még három hónap van. Addig van időm felvenni a kapcsolatot vele, és a legjobbakban reménykedni...hogy azért benne is hagyott valami nyomot a múlt. Hogy emlékszik rám, és ezen felül az emlékek sem szürkültek el a felismerhetetlenségig.
Live for the moments that you can't put into wordz....
Live for the friends, who do not forget you...
2010. március 20., szombat
2010. február 28., vasárnap
Knockin' at my door all night long
Álom. Csak egy álom. Nem kellene semmit jelentenie. Gondolja a normál ember.
Álom. Agyunk és lelkünk által összerakott vágyak, félelmek. Gondolják az emberek, akik ezzel foglalkoznak. Hivatalosan nem tudomány ág, ám mégis sokan törődnek vele. Elemzik, leírják, mesélek, és elhallgatják, hiszen akkor valóra válik.
Elsőre csak egy rossz emlék felidézése volt. Értelmetlen. Fárasztó. De nem múlt el. Újra és újra ugyan az volt. Mindig ez történik. Mindig így történik.
Az ajtó előtt állok. Támaszkodok a falnak. Itthon vagyok. Minden rendben. De csak támasztom a falat, és nem csinálok semmit. Nézek az ajtóra. Valaki kopog. Hozzám jött. Kopog. Mondani akar valamit. Én csak támasztom a falat. Ki kellene nyitni. Talán fontos. Talán olyat mondana, amitől változna az életem. Talán ki akarom nyitni az ajtót.
Kopog. Nem adja fel. Kopog.
Én csak állok, és támasztom a falat. Üres tekinktettel nézem az ajtót. Gyerünk, fogd meg a kilincset, nyisd ki. Kopog. Menj oda. Sétálj oda. Rohanj oda, mert ő kopog. Nézd meg ki az. Kopog.
Miért kopog? Miért nem adja fel? Biztosan valami nagyon fontos lehet. Órák óta kopog. Miért csak itt állok? Miért nem megyek oda? Miért tétovázok? Miért kopog?
Órák óta kopog. Már veri az ajtót. Dübörög, és mégis csak kopog. Izgulok. Az ajkamba harapok. Félek. Ki akarom nyitni az ajtót, és be akarom engedni, de nem mozdulok. Csak állok a falnál, és kopog. Már megőrjít a zaj. Kop. Kop. Kop. Csönd van. Kop. Kop. Kop. Kopog.
Miért nem mozdulok? Valaki jött hozzám! Mozdulj! Kopog.
Elmúlt a kopogás. Abbahagyta. Talán feladta. Én meg csak állok. Már nem kopog. Odasétálok az ajtóhoz. Kezemet finoman ráteszem a kilincsre. Hideg. Már nem kopog.
"Manó!" - szólt a kopogtató. Ismerem ezt a hangot. Tudom ki van az ajtó másik oldalán. Tudom, hogy ki kopogott. Vegyes érzések. Feltépném az ajtót, széttörném, és a szemébe néznék a kopogtatónak. Miért van itt? Mit keres itt? Mit akar itt? Mit akar tőlem?
"I can't go any further than this......I want you so badly, it's my biggest wish...."
Ébreszt a telefonom. Ébren vagyok. Nem kopogott....
http://www.youtube.com/watch?v=aRNQS5UCQQI
Álom. Agyunk és lelkünk által összerakott vágyak, félelmek. Gondolják az emberek, akik ezzel foglalkoznak. Hivatalosan nem tudomány ág, ám mégis sokan törődnek vele. Elemzik, leírják, mesélek, és elhallgatják, hiszen akkor valóra válik.
Elsőre csak egy rossz emlék felidézése volt. Értelmetlen. Fárasztó. De nem múlt el. Újra és újra ugyan az volt. Mindig ez történik. Mindig így történik.
Az ajtó előtt állok. Támaszkodok a falnak. Itthon vagyok. Minden rendben. De csak támasztom a falat, és nem csinálok semmit. Nézek az ajtóra. Valaki kopog. Hozzám jött. Kopog. Mondani akar valamit. Én csak támasztom a falat. Ki kellene nyitni. Talán fontos. Talán olyat mondana, amitől változna az életem. Talán ki akarom nyitni az ajtót.
Kopog. Nem adja fel. Kopog.
Én csak állok, és támasztom a falat. Üres tekinktettel nézem az ajtót. Gyerünk, fogd meg a kilincset, nyisd ki. Kopog. Menj oda. Sétálj oda. Rohanj oda, mert ő kopog. Nézd meg ki az. Kopog.
Miért kopog? Miért nem adja fel? Biztosan valami nagyon fontos lehet. Órák óta kopog. Miért csak itt állok? Miért nem megyek oda? Miért tétovázok? Miért kopog?
Órák óta kopog. Már veri az ajtót. Dübörög, és mégis csak kopog. Izgulok. Az ajkamba harapok. Félek. Ki akarom nyitni az ajtót, és be akarom engedni, de nem mozdulok. Csak állok a falnál, és kopog. Már megőrjít a zaj. Kop. Kop. Kop. Csönd van. Kop. Kop. Kop. Kopog.
Miért nem mozdulok? Valaki jött hozzám! Mozdulj! Kopog.
Elmúlt a kopogás. Abbahagyta. Talán feladta. Én meg csak állok. Már nem kopog. Odasétálok az ajtóhoz. Kezemet finoman ráteszem a kilincsre. Hideg. Már nem kopog.
"Manó!" - szólt a kopogtató. Ismerem ezt a hangot. Tudom ki van az ajtó másik oldalán. Tudom, hogy ki kopogott. Vegyes érzések. Feltépném az ajtót, széttörném, és a szemébe néznék a kopogtatónak. Miért van itt? Mit keres itt? Mit akar itt? Mit akar tőlem?
"I can't go any further than this......I want you so badly, it's my biggest wish...."
Ébreszt a telefonom. Ébren vagyok. Nem kopogott....
http://www.youtube.com/watch?v=aRNQS5UCQQI
2010. február 17., szerda
Being an angel?!
Utóbbi időben picit lelkizősre fogtam a témát. Ez van sajnálom. Az ilyesfajta gondolatokkal volt megtömve a fejem. Le kellett írnom. De ez itt most lényegtelen. Most egy olyan dolgot akarok leírni, amin még most is gondolkodok, hogy le merjem-e írni. Durva. Lehet, hogy csak számomra, lehet, hogy nektek is. Biztos leírom. Csak meg kellene fogalmazni.
Szóval. Az utóbbi időben, nagyjából az elmúlt egy évben hátfájással küszködtem. Néha-néha most is fáj. A lapockám és környéke az érzékeny terület. Ez még okés. Sokat ülök görnyedve. Mondom jó. De a napokban. Álltam az utcán, szívtam a cigarettámat, pusztítottam csodás szervezetem. Már nem is tudom, hogy milyen indokból ácsorogtam. De álltam az utcán, az emberek pedig jöttek-mentek körülöttem. Egy teljesen átlagos helyzet. Másodpercenként 7 embert látsz, és fel sem fogod. Te is csak egy homokszem vagy a többi között. Ám van aki ezt máskép látja. Egy igencsak hidrogén szőke nő jött felém. Feltűnt messziről, hogy célirányosan felém jön. Amikor ránéztem, furcsa érzés kapott el. Valahol megnyugtató volt a nő látványa, ám mégis felkavart, hogy egy idegen mosolyog rám. Odajött, és csak ennyit mondott: "Egy angyal mióta dohányzik?"
És csatt. Mi van? Angyal? Én? Ő ezt most nekem mondta? Micsoda?
Hirtelen nem tudtam mit mondani. A nő pedig csak mosolyog. Nagy nehezen odaböktem egy 'tessék?'-et, de arra nem válaszolt. Megfogta a hátam, pont ott ahol fájni szokott, majd rámkacsintott és elment. Döbbenet. És egyenlőre nem tudom magamban hova rakni a dolgot. Hogy most ez? Ez arra akart utalni, hogy angyal lennék? Pont én?? Tudom, hogy léteznek és köztünk vannak, de ez így mégis durva.
A következtetést egyből levontam magam, hogy elvileg a fájós helyen a szárnyaim vannak. De hát ez is...olyan belemagyarázós dolog. Sokmindenre lehet fogni, és be is tudom magyarázni magamnak. Fáj a lábam, mindjárt kinő a 3., és én leszek a legjobb futó.
Szóval nem tudom. Döbbenet az egész sztori. Fel fogom keresni azt az ismerősömet, akik ehez hasonló fura dolgokkal dolgozik. Hátha ő többet tud valamivel.
Nemtudom. Ez most nagyon összezavart.
Szóval. Az utóbbi időben, nagyjából az elmúlt egy évben hátfájással küszködtem. Néha-néha most is fáj. A lapockám és környéke az érzékeny terület. Ez még okés. Sokat ülök görnyedve. Mondom jó. De a napokban. Álltam az utcán, szívtam a cigarettámat, pusztítottam csodás szervezetem. Már nem is tudom, hogy milyen indokból ácsorogtam. De álltam az utcán, az emberek pedig jöttek-mentek körülöttem. Egy teljesen átlagos helyzet. Másodpercenként 7 embert látsz, és fel sem fogod. Te is csak egy homokszem vagy a többi között. Ám van aki ezt máskép látja. Egy igencsak hidrogén szőke nő jött felém. Feltűnt messziről, hogy célirányosan felém jön. Amikor ránéztem, furcsa érzés kapott el. Valahol megnyugtató volt a nő látványa, ám mégis felkavart, hogy egy idegen mosolyog rám. Odajött, és csak ennyit mondott: "Egy angyal mióta dohányzik?"
És csatt. Mi van? Angyal? Én? Ő ezt most nekem mondta? Micsoda?
Hirtelen nem tudtam mit mondani. A nő pedig csak mosolyog. Nagy nehezen odaböktem egy 'tessék?'-et, de arra nem válaszolt. Megfogta a hátam, pont ott ahol fájni szokott, majd rámkacsintott és elment. Döbbenet. És egyenlőre nem tudom magamban hova rakni a dolgot. Hogy most ez? Ez arra akart utalni, hogy angyal lennék? Pont én?? Tudom, hogy léteznek és köztünk vannak, de ez így mégis durva.
A következtetést egyből levontam magam, hogy elvileg a fájós helyen a szárnyaim vannak. De hát ez is...olyan belemagyarázós dolog. Sokmindenre lehet fogni, és be is tudom magyarázni magamnak. Fáj a lábam, mindjárt kinő a 3., és én leszek a legjobb futó.
Szóval nem tudom. Döbbenet az egész sztori. Fel fogom keresni azt az ismerősömet, akik ehez hasonló fura dolgokkal dolgozik. Hátha ő többet tud valamivel.
Nemtudom. Ez most nagyon összezavart.
2010. február 15., hétfő
Up and down
Szokták mondani, hogy egyszer fent, egyszer lent. Hát igen. Teljesen igazuk van.
Napokkal ezelőtt még nagy boldogan írtam, hogy hú hát felülkerekedtem önmagamon, és milyen jó vagyok. Ez mostanra picit változott. Lent vagyok. Na de persze miért is? Egy leányzó miatt.
Mostanra bizonyított tény, hogy fizikai ellenállásommal fordítottan arányos a lelki teher bírásom. Egy kívülről megtörhetetlen alakot mutatok a világnak, viszont belülről mégiscsak egy érző emberi lény vagyok. Eddig azt hittem, hogy nincs rés. Pedig van rés, és egyre többen a résen belülre férkőznek. Nem én szabályzom ki mehet be, és ki nem...
Szóval ez a leányzó. Régóta ismerem. Nagyon aranyos, kedves. Ám az utóbbi hetekben picit közelebb kerültünk egymáshoz. Talán közelebb, mint ahogy én azt terveztem. Felvetődik benned a kérdés, óh, ez miért baj?
Mert nem tudom, hogy mit tegyek. Engedjem magam? Engednék a csábításnak én nagyon szívesen. Nem vele vagy velem van a baj. Mert nagyon is egymásra találtunk. A baj itt egy fizikai tényező. Illetve a szociális háttér. Legalábbis ez csak az én oldalamról probléma. Ha ezek a zavaró tényezők nem lennének, fejest ugranék az egészbe, lesz ami lesz alapon, csak boldog legyek. De így....így nem tudom. És sajnos kezd beállni a tény a fejemben. Az eszem szépen lassan lemond a dologról. Ez van. Így jártam.
De a szív... ő diktál, ő lüktet, ő dominál, és ő kikészít engem. Szinte hallom, hogy suttogja, hogy gyerünk, ő kell nekem, itt az alkalom, amiről eddig csak írtam. Hát na, használjam ki!
Az ész és a szív harca. Mint mindig. Viszont pozitívum, hogy ezek csak befolyásolnak engem, de a végleges döntést én fogom meghozni. És hogy mi lesz az? Nem tudom. Picit várok. Az sosem baj...
Viszont valami vidámabb téma. Az utóbbi fél évben egy remek barátra leltem. Ha ő nem lenne, nem is tudom mihez kezdenék. Jó a társasága, azonos az érdeklődési körünk, értjük egymás fura humorát, és jókat is röhögünk azokon. Tanácsot adunk egymásnak, segíteni próbálunk a másikon, és néha napján direkt egymás idegeire megyünk. De ez így jó. Ha késik az óráról szarul érzem magam, mert nincs ott, viszont mikor megjön, már azon jár a fejem, hogy mivel tudom idegelni.
Ma elmondtam neki a problémámat. Ő azt mondta, hogyha az amit a szívem diktál, azt a Leányzó viszonozza, akkor hajrá. Mert lehetetlen nincs, csak tehetetlenség. És ez fontos tényező.
Mert tudjátok:
Live for the moment. Élj a pillanatnak!
Napokkal ezelőtt még nagy boldogan írtam, hogy hú hát felülkerekedtem önmagamon, és milyen jó vagyok. Ez mostanra picit változott. Lent vagyok. Na de persze miért is? Egy leányzó miatt.
Mostanra bizonyított tény, hogy fizikai ellenállásommal fordítottan arányos a lelki teher bírásom. Egy kívülről megtörhetetlen alakot mutatok a világnak, viszont belülről mégiscsak egy érző emberi lény vagyok. Eddig azt hittem, hogy nincs rés. Pedig van rés, és egyre többen a résen belülre férkőznek. Nem én szabályzom ki mehet be, és ki nem...
Szóval ez a leányzó. Régóta ismerem. Nagyon aranyos, kedves. Ám az utóbbi hetekben picit közelebb kerültünk egymáshoz. Talán közelebb, mint ahogy én azt terveztem. Felvetődik benned a kérdés, óh, ez miért baj?
Mert nem tudom, hogy mit tegyek. Engedjem magam? Engednék a csábításnak én nagyon szívesen. Nem vele vagy velem van a baj. Mert nagyon is egymásra találtunk. A baj itt egy fizikai tényező. Illetve a szociális háttér. Legalábbis ez csak az én oldalamról probléma. Ha ezek a zavaró tényezők nem lennének, fejest ugranék az egészbe, lesz ami lesz alapon, csak boldog legyek. De így....így nem tudom. És sajnos kezd beállni a tény a fejemben. Az eszem szépen lassan lemond a dologról. Ez van. Így jártam.
De a szív... ő diktál, ő lüktet, ő dominál, és ő kikészít engem. Szinte hallom, hogy suttogja, hogy gyerünk, ő kell nekem, itt az alkalom, amiről eddig csak írtam. Hát na, használjam ki!
Az ész és a szív harca. Mint mindig. Viszont pozitívum, hogy ezek csak befolyásolnak engem, de a végleges döntést én fogom meghozni. És hogy mi lesz az? Nem tudom. Picit várok. Az sosem baj...
Viszont valami vidámabb téma. Az utóbbi fél évben egy remek barátra leltem. Ha ő nem lenne, nem is tudom mihez kezdenék. Jó a társasága, azonos az érdeklődési körünk, értjük egymás fura humorát, és jókat is röhögünk azokon. Tanácsot adunk egymásnak, segíteni próbálunk a másikon, és néha napján direkt egymás idegeire megyünk. De ez így jó. Ha késik az óráról szarul érzem magam, mert nincs ott, viszont mikor megjön, már azon jár a fejem, hogy mivel tudom idegelni.
Ma elmondtam neki a problémámat. Ő azt mondta, hogyha az amit a szívem diktál, azt a Leányzó viszonozza, akkor hajrá. Mert lehetetlen nincs, csak tehetetlenség. És ez fontos tényező.
Mert tudjátok:
Live for the moment. Élj a pillanatnak!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
