Napokkal ezelőtt még nagy boldogan írtam, hogy hú hát felülkerekedtem önmagamon, és milyen jó vagyok. Ez mostanra picit változott. Lent vagyok. Na de persze miért is? Egy leányzó miatt.
Mostanra bizonyított tény, hogy fizikai ellenállásommal fordítottan arányos a lelki teher bírásom. Egy kívülről megtörhetetlen alakot mutatok a világnak, viszont belülről mégiscsak egy érző emberi lény vagyok. Eddig azt hittem, hogy nincs rés. Pedig van rés, és egyre többen a résen belülre férkőznek. Nem én szabályzom ki mehet be, és ki nem...
Szóval ez a leányzó. Régóta ismerem. Nagyon aranyos, kedves. Ám az utóbbi hetekben picit közelebb kerültünk egymáshoz. Talán közelebb, mint ahogy én azt terveztem. Felvetődik benned a kérdés, óh, ez miért baj?
Mert nem tudom, hogy mit tegyek. Engedjem magam? Engednék a csábításnak én nagyon szívesen. Nem vele vagy velem van a baj. Mert nagyon is egymásra találtunk. A baj itt egy fizikai tényező. Illetve a szociális háttér. Legalábbis ez csak az én oldalamról probléma. Ha ezek a zavaró tényezők nem lennének, fejest ugranék az egészbe, lesz ami lesz alapon, csak boldog legyek. De így....így nem tudom. És sajnos kezd beállni a tény a fejemben. Az eszem szépen lassan lemond a dologról. Ez van. Így jártam.
De a szív... ő diktál, ő lüktet, ő dominál, és ő kikészít engem. Szinte hallom, hogy suttogja, hogy gyerünk, ő kell nekem, itt az alkalom, amiről eddig csak írtam. Hát na, használjam ki!
Az ész és a szív harca. Mint mindig. Viszont pozitívum, hogy ezek csak befolyásolnak engem, de a végleges döntést én fogom meghozni. És hogy mi lesz az? Nem tudom. Picit várok. Az sosem baj...
Viszont valami vidámabb téma. Az utóbbi fél évben egy remek barátra leltem. Ha ő nem lenne, nem is tudom mihez kezdenék. Jó a társasága, azonos az érdeklődési körünk, értjük egymás fura humorát, és jókat is röhögünk azokon. Tanácsot adunk egymásnak, segíteni próbálunk a másikon, és néha napján direkt egymás idegeire megyünk. De ez így jó. Ha késik az óráról szarul érzem magam, mert nincs ott, viszont mikor megjön, már azon jár a fejem, hogy mivel tudom idegelni.
Ma elmondtam neki a problémámat. Ő azt mondta, hogyha az amit a szívem diktál, azt a Leányzó viszonozza, akkor hajrá. Mert lehetetlen nincs, csak tehetetlenség. És ez fontos tényező.
Mert tudjátok:
Live for the moment. Élj a pillanatnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése