Hm Hm Hm

Hát. Tudom. Háttal nem kezdünk mondatot. Has. Mekkora poén?!
Szóval miért is nem írtam?
Elfelejtettem a jelszavam. Szép volt! Köszi nem kell taps. De látod, behackeltem a saját blogom. Szal nincs gond. Igaz, rányomtam a szokásos forgott password-ra. Aztán ez vmi extrém bonyolult módszerrel van megcsinálva. Link, e-mail, link, mivan-a-képen, link, e-mail és még egy link, ahol már megadhattam egy új jelszót. De lényeg a végeredmény, nem? Újra írhatok.
De miről is írjak? Nincs semmi ötletem. Hosszú idő után végre találkoztam....nem is tudom hogy nevezzem Őt. Végre találkoztam a barátom.....Nem. Hm. Nem jut eszembe a kifejezés. De itt írásban még nem is gáz. Mert fogom, bökök egy pontot és megállok gondolkodni. Na de beszédben? Ez már gáz. És miért nem bökök most pontot? Hisz ez is szöveg. Írott. De nemtom, jól esik csak írni és írni és írni. Nincs értelme, nincs jelentőssége, csak írok. Amit éppen gondolok, ami éppen eszembe jut, nem gondolok előre, nem gondolok vissza, nem emléxek a mondat elejére, se a végére, csak írok és írok és írok. És ez néha felemelő érzés.
De kanyarodjunk vissza az eredeti problémához. Találkoztam vele.
Ő vele, akinek 'hatására' kezdtem el a blogírást. Ő Szisza. (ugye? vetted a poént?)
Jó volt vele újra lógni. Habár érdekes volt. Ő elmondása szerint változtam. Régen más voltam. Miben? Miért? Hogyan? Ha jól emlékszem, akkor valahogy úgy fejezte ki, hogy nem ölelgetem.
De.....de nem tudom. Vagyis tudom, csak gondolkodok, hogy akkor ki is mondjam-e, amit tényleg gondolok.
Najó. Szóval ez a kedves Szisza egy olyan emberi lény, aki igazán érdekes. Nehéz szeretni, és könnyű utálni. Ha elfogadod, egy kedves cica. Ha szembe állsz vele, a legdurvább rémálmod is lehet. És sok ellenkező nemű embert elvarázsolja. Bele szeretnek, loholnak utána, majd aztán ő fogja és tovább áll. Most sokan mondhatnák, hogy de hát hogy lehet ilyen?
Ha neki ez jó, legyen ilyen. Én így szeretem. Talán mert egyenrangúként érzem így.
Kérdeznétek, hogy én miért vagyok ilyen elfogult vele kapcsolatban? Én is beestem a csapádba?
Neeem, én nem. Igaz, igen közel voltam hozzá, de nem. Ezt talán köszönhetem neki is. Nem hagyta hogy beleessek. De úgy voltam vele, hogy ami elsőre nem sikerül, másodikra sikerülni fog. És szépen lassan a háttérbe vonultam, hogy csúnyán mondva megfigyeljem. És sikerem volt. A megfigyelésben. Rájöttem, hogy Ő vele én nem szeretnék semmit se. Nem azért mert nem szeretem. Dehogynem. Szeretem nagyon. Csak ő olyan szabad lelkű. Mint egy pillangó. Repül szép kecsesen, megáll lassan, leszáll egy virágra, ott elidőzik egy picit, majd tovább repül szép kecsesen. És én hol vagyok ebben a képben? Én talán a levegő lehetnék. Vagy a nap, aki figyeli a történést. Vagy nem is vagyok benne. Szóval Szisza még fiatal, szabadnak érzi magát. És én ki vagyok hogy magamhoz láncoljam? Senki sem fogja tudni magához láncolni. Ő ilyen.

És majd talán rámírsz msn-en, és megkérdezed tőlem hogy mi ez? Ez az én véleményem rólad. Én így látlak ebben a szürke világban. Becsüllek. Erős vagy, kitartó vagy, szabad vagy. Ami a legszebb, hogy Nő vagy.