It's okay, it's alright

A helyes úton vagyok. Teljesen. Vidám vagyok. Boldog vagyok. Kereszteződéshez értem viszont. De pozitívum, hogy akármelyik irányba megyek, csak jó van a végén. És vannak kicsi sikátorok, ahol útközben át tudok menni a másik irányban. Lehetőségeim végtelenek!
És ez felemelő érzés.
Az iskolai dolgaim is rendben vannak. Apróbb pontatlanságokkal. De ezek még javíthatóak.
Viszont, ami már érdekess lehet. Egy barátom, akit nagyon szeretek, hasonló helyzetbe került, mint amiben én voltam decemberben. Rossz érzés. Tudom, hogy mit érez át. Mik járnak a fejében. És teljesen ugyan azt reagálja a dolgokra, mint én anno. Próbálok rajta segíteni. Úgy veszem észre, hogy úgyahogy megyeget a dolog. Attól még, hogy én elszenvedtem ezeket, neki nem kell. És ha talán rajtam fog múlni, akkor nem is fogja.
Így viszont megismeri azt az oldalamat, amit hét év alatt sosem tapasztalt. És ez biztos, hogy furcsa lesz neki. Sőt, talán bizarr. 7 éve ismersz valakit, elkönyvelted. És aztán egy rossz esemény által egy kedves és segítőkész oldalát ismered meg. Jó, most fel lehet tenni a kérdést, hogy hűha, én kedves lennék?!
Aki velem kedves, azzal kedves vagyok. És ő sosem volt velem bunkó. Sosem bántott meg. Így én sem fogom.

Tarts ki, melletted vagyok!

Dream or Nightmare

Megint vele álmodtam. Nem hiszem el. Törlöm az életemből, törlöm mindenhonnan, kerülöm az olyan dolgokat, amiről eszembe jutna, boldog vagyok, és erre vele álmodok. Mintha az élet akarná, hogy ne tudjam elfelejteni. Már nem szeretem. De attól még vannak emlékek, amik jók voltak, megélnék újra, és fáj. És csak vele álmodtam...
Amúgy az álom nem volt valami nagy durranás:
Valamilyen oknál fogva átmentem. Így indult az egész, hogy a ház előtt állok. Bementem, és sehol senki. És végülis ennyi volt, hogy az üres lakásban jöttem-mentem, legfőképpen az ő szobájában. Ültem az ágyon pár percet. A halakat megetettem. Gépeztem. Meg ilyenek. De egyedül voltam ott. És így sorban jöttek az emlékek. Minden egyes tárgyról. De áh...
Kár ezen rágódni. Meg tök felesleges. Túlléptem. De az élet most szeret engem csesztetni. Nem fogom feladni. Sőt küzdeni fogok ellene. Én irányítom az életem, nem ő!
És hát a végére fel lehet tenni a kérdést.
Álom vagy rémálom?

Road to ...

Hosszú útra keltem ^^ Egy hosszú és szeszélyes útra. Lassan és megfontoltan kell haladnom. Sok elágazás van, ahol jól kell döntenem. Szerencsére az idő nem lényeges tényező. Ráérek. Az első szakaszt már megtettem. Sikerrel. Vagy legalábbis én így gondolom. Nem tudom, mennyi van előttem, nem is akarom tudni. De a végére akarok érni. A végén kettő lehetőségem lesz. De erről nem én döntök. A döntést az addig megtett utam fogja eldönteni. És ez így jó. Így ad erőt és reményt.
Boldog vagyok.

Lehet, hogy...

Este azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy így kell lennie. Így van megírva. Direkt. Ki tudja?
Talán ez kell ahoz, hogy a jövőben egy jobb és boldogabb kapcsolatom legyen. Hogy megtapasztaljak egy nálam fiatalabbal levő kapcsolatot, előnyeit és hátrányait, és most talán egy velem egykorú, esetleg idősebb partnert találni. És ő vele majd tudni fogom már a hibáimat, amit nem fogok elkövetni.
A másik elgondolkodtató. Hogy most mi tévő legyek?
Keressem a következőt? Minden erőmet fektessem bele, hogy direkt megtaláljam? És akkor tán még a túlhajszolt keresési vággyal a rosszat választom.
Vagy várjak és üljek? Majd ő rámtalál a semmiből? De ha meg csak ülök a seggemen, fix, hogy nem fog semmi sem történni. Valahogy meg kell találni a középutat.
Nézelődni, nyitott szemmel járni, észrevenni a lehetőségeket, de nem kell túlhajszolni magamat. Néha picit visszaülni a seggemre, és picit élni. Talán így jó lesz.
Lehet, hogy így kell lennie.

The Final Countdown...

2009. december 20.
Vége. És most tényleg.
Örökre. Nincs tovább. Elbasztam
ő pedig nem várt tovább.
Tovább ment.
2010. január 24.
Elkezdtem összepakolni a
cuccait. Amik itt maradtak.
Végig olvastam ezt a füzetet.
Tömör szeretet papíron. De ez
csak múlt. Sírva fakadtam.
Legalább még egyszer megölel-
hetném. Utoljára
"Néha ilyen is kell"
Bánk Léda


Dolgok, amik nálam vanak:
The Sims2
Divatos H&M cuccok
Csilli-Villi cuccok
Trendi Tini cuccok
Éjszakák
Szabadidő
Házi kedvenc
Egyetem
1 pár fülbevaló
1 darab kulcstartó pár
   aki soha nem találkozik párjával
1 darab rózsaszín hastáska
1 darab nyaklánc
1 darab csuklószorító
1 darab 180cm-s rágógumidoboz
2 darab öngyújtó
1 darab kockás sál
23 darab vonatjegy
1 darab füzet
és egy halom emlék =/
Istenem, ad hogy a következő oldalra fel-
írhassam: Újra... Köszönöm, Ámen!

Ezt a füzetébe beleírtam. És így le van zárva a történet. Ennyi...

Mondatok, amik szerint élek

A napokban sok minden történt velem. Jó rossz egyaránt. De ez most nem lényeg.

Azon gondolkodtam, hogy a zene, zenék, milyen hatással vannak az emberre. Illetve hogy sok esetben látszik, hogy nem az előadó írta a szöveget. Mert egy sikeres előadónak milyen problémái lehetnek? Tele van pénzzel. Mindent meg tud venni. Mindent.... Szóval ezek a szövegíró emberek nagyon is hétköznapiak. A mindennapi problémákat és szövegeket tudja rímekbe fogni. És mikor meghallgatod, a gondolat ott van a fejedben. "Hú, ezt nekem írták." Van olyan, ami konkrétan kimondja a dolgokat, és van olyan, ami picit rejtve, elgondolkodtatva.

Régen úgy voltam vele, hogy a külföldi zenéknek nincsen mondanivalója. De van. Csak olyan állapotban kell lenni hozzá.

És rájöttem, hogy zene függő vagyok. Van egy csomó idézet, amit nagyon szeretek. Zölddel jelölve, amik számomra kiemelten fontosak. Például:

„Living through life flying high
Your life shines the way into paradise
So I offer my life as a sacrifice
I live through your love
You teach me how to see” Leona Lewis – I see you

„Last night I had a dream about you
In this dream I'm dancing right beside you
And it looked like everyone was having fun
the kind of feeling I've waited so long

Don't stop come a little closer
As we jam the rythm gets stronger
There's nothing wrong with just a little little fun
We were dancing all night long

The time is right to put my arms around you
You're feeling right
You wrap your arms around too
But suddenly I feel the shining sun
Before I knew it this dream was all gone”  Daft Punk – Digital Love

„You're a superstar
dont forget, just who you are!” David May – Superstar

„Break through the undertow, your hands I cant seem to find.
Pollution burns my tongue, cough words I can't speak so I
stop my struggling, then I float to the surface,
fill my lungs with air, then let it out.

I give it all ooh, this is the reason why I sing.
So give it all ooh, cos it's these reasons that belong to me.” Rise Against – Give it All

„Somewhere between happy, and total fucking wreck
Feet sometimes on solid ground, sometimes at the edge
To spend your waking moments, simply killing time
Is to give up on your hopes and dreams, to give up on your...

Life for you, has been less than kind
So take a number, stand in line
We've all been sorry, we've all been hurt
But how we survive, is what makes us who we are” Rise Against – Survive

„I'm just a soul whose intentions are good

Oh Lord, please don't let me be misunderstood” Santa Esmeralda – Don’t let me be misunderstood

„The secret side of me
I never let you see
I keep it caged but i can't control it

So stay away from me

the beast is ugly

I feel the rage and i just can't hold it” Skillet – Monster

„He's the reason for the teardrops on my guitar
The only thing that keeps me wishing on a wishing star
He's the song in the car I keep singing
Don't know why I do” Taylor Swift – Teardrops on my guitar

„Meet me halfway, right at the boarderline
That's where i'm gonna wait, for you
I'll be lookin out, night n'day
Took my heart to the limit, and this is where i'll stay
I can't go any further then this
I want you so bad it's my only wish” Black Eyed Peas – Meet me halfway

„I need a hero to save me now
I need a hero, save me now
I need a hero to save my life
A hero will save me just in time

I've gotta fight today
To live another day
Speaking my mind today
My voice will be heard today

I've gotta make a stand
But I am just a man
I'm not superhuman
My voice will be heard today” Skillet – Hero

„Yeah, you think you can tell us what to do?
You think you can tell us what to wear?
You think that your better?
Well you better get ready
To bow to the masters
Break it down!”  WWE- D-Generation X

Fearless

Az utóbbi 3 hétben változtam. Ez fix. Teljesen. Külsőre, belsőre.
Új év. Egy jobb év. Nem érdekel. Megpróbáltam kedves lenni az emberekhez, mindenki felé nyitottam, akárki volt az. Bíztam bennük. De kész. Ez már nekem is. Ha kedvesen nem megy...
Agresszívabb vagyok. Dühösebb vagyok. Durvább vagyok. Bunkóbb vagyok. Dominánsabb vagyok. Ez a 2010 más lesz. És már most boldogabb vagyok. Akinek tetszik, az velem marad. Aki nem. Sajnálom, lépj tovább.
Nincs többé az érzelgős Dávid. Nincs többé kedves Dávid. Nincs többé lelkiismeretes Dávid. Nincs többé...
Helyette. Egy mindenre elszánt ember, aki a nullán áll. Nincs mit veszítenem. Őrült vagyok. Vad és félelem nélküli. Én vagyok a félelem. 2010...hm...hát legyen!
"A man, who fearless. A man, who immune to fear. A man, who reckless. A man, who insane!"

Körülöttem megújult mindent

Hát igen, 2010-et írunk. A változások, a fogadalmak ideje. Én is változtattam a blog külsején. Szerintem egészen pofás lett.
Talán az utolsó történés amit írtam, hogy padlón vagyok. Hogy csak a hibáimat számolgatom. És csak merengek a múlton. Ez most egy picit megváltozott. Már nem úgy látom, hogy én vagyok a hibás. Nem is. Inkább így. Már nem úgy gondolom, hogy csak én vagyok a hibás.
De ez már teljesen mindegy.
Jött egy lány. A semmiből. Nem tudom, hogy honnan, és miért pont félem jött, és hogy ki is ő valójában. De felsegített a padlóról. Átölelt, és azt mondta, hogy szeret. És ez hiányzott nekem. Egy kis törődés. Befort minden seb a lelkemen. És úgy érzem, erősebb lettem. Mert ami nem öl meg, az csak erősít. Mondják a bölcsek.
Ezzel a kis védőangyallal töltöttem a szilvesztert. Vele zárni az évet, mondhatni hogy 2009-re nézve Happy End.
Ám vele kezdeni a 2010-et! Egy új könyv. Egy új mese. Egy új érzés.
Új tervek. Új szerelem. Egy új én.
Igen, egy új én, aki változott. Változott sok mindenben. Legalábbis életfelfogásban. Az értékek becsülésében.
Visszatekintve a 2009-es évre. Keserédes. Jó volt, meg nem is. Volt minden ami kellett. Kaptam hideget meleget. De a 2010-es év jobb lesz.
Új év, új lehetőségek, új Én.

Újra formában

Hm. Karácsony. Tele vagyok. Ha kajára nézek rosszul vagyok.

Ma arra gondoltam, hogy időutazás. Ugye, már egyik előző bejegyzésemben leírtam, hogy időt utazni nem lehet, mivel olyan tényező, hogy idő, nem létezik, csak mi emberek találtuk ki.

Viszont, egy elég primitív módszerrel mégis. Nem lehet vele évszázadokat megtenni, illetve csak előre tudunk haladni. De több mint a semmi. Na most mindenki fejében az járhat, hogy huh, mit találhattam ki. Legegyszerűbb trükk az alvás. Az alvással kikapcsolod önmagad. Ezáltal elveszted időérzéked. Így például egy utazást sokkal rövidebbnek érzel. Ami tök jó, csak fáradtnak kell lenned hozzá. Ma például egy fél órás utazásból csináltam 5 perceset. Persze, így is úgyis fél óra, de én csak 5 percnek érzékeltem.

Tudom, elmebeteg. De néha hasznos.

Boldog Karácsonyt!

Things are turning into good.

Beszéltem vele. Elregéltem mi a bajom. És elregélte hogy neki már mennyi baja nincs.

De mint két felnőtt. Szemtől szembe. És csak az igazságot.

Mint egy póker meccs. Amikor a kör végén terítenek, és minden kiderül.

De eskü jól esett.

Boldog vagyok.

Megmaradtunk egy barátságban. Ami teljesen jó!

Kezdek túllépni. Egyik lábam már átért. Már csak a másikat kéne utána dobni.

De talán így könnyebb lesz. Igaz, vesztettem egy fontos személyt az életemből, viszont van egy új barátom. És ez mégiscsak sokkal több, mint a semmi. Ő most boldog. Viszonylag én is vagyok. Így a legjobb a mindkettőnknek. Pedig sokan mondták, hogy összeillettünk. Hát, mert külsőleg jól néztünk ki egy képen, azért az nem minden. De viszont...

Boldog vagyok.

Azt is mondta, hogy bármit elmondhatok neki, ami nyomja a szívem. Ha már barátság.

Szavánál fogtam, és el is mondtam mi bajom van. Amire ő a legtöbbször értelmes és elfogadható választ adta. Amit el is fogadtam.

Boldog vagyok.

Felálltam a padlóról. Megnéztem a cetlit. Elkéstél. Láttam a kerítésen túl, már valaki dolgozott a ház újraépítésén. Odaböktem neki egy "Jó munkát!" mondatot mosolyogva, és elindultam hazafelé. Újra szép lesz a ház.

Boldog vagyok.

Egyenlőre gyenge lábakon állok. Mint amikor egy csecsemő tanul járni. Próbál lépni. Élvezi, mert többet lát. De még tanulja az irányítást. Nagyjából én is így vagyok most. Még szokom az új helyzetet, de mondhatom hogy élvezem.

Boldog vagyok.

Van egy lány. Nem tudok még semmi konkrétat. De talán ő. Aranyos kedves. Olyan, amilyenre most szükségem van. És hát ugye, hülye ember saját kárán tanul, azt hiszem tudom mit hogyan kell. Őt el tudom magam mellett képzelni. Picit ellentéte az előzőnek (Ne haragudj, hogy így neveztelek meg, de nem akarom a neved kiadni.) És ez a hirtelen változás még talán jól is sül el. Így jó minden.

Mert boldog vagyok.

TimeLine

Sétáltam. A városban.

Végighaladtam az múlt emlékein.

Meglátogattam a helyeket, ahova szép emlékek tartoznak.

Két bevásárlóközpontot összekötő híd, ahol az első csók volt. A bevásárló központ, ahol az első kép készült rólunk. A mozi, ahol az első filmünket néztük. A piac, ahova utáltunk kijárni, de legalább együtt voltunk. A benzinkút, ahol mindig találkoztunk.

De miért is kínzom magam?

Egy ismerősöm ezeket a szavakat intézte hozzám:

"figyu..

ha el akarod felejteni akk nem biztos hogy ez a legjobb dolog amit tehetsz ha pedig visszakarod kapni.. akkor tegyél vmit érte.. "

De mégis mit tegyek? Annyi mindent megtennék érte. De Ő nem engedi.

Más azt mondja hogy lépjek. Szerezzem vissza.

De basszus, Ő nem egy tárgy, akiért megküzdök és az enyém...

Nem tudom, hogy mit tegyek.

Egy esélyt kaphatnék még az élettől. Egyetlen egyet. Tényleg, nem kérek semmi mást, csak 1 esélyt!

Kérlek, add meg azt az Egy esélyt nekem!

Másnap

Kiégtem. Nem tudok magammal mit kezdeni. Csak emésztem magam.

Nem megy ki a fejemből...

A legrosszabb, hogy ez mind a saját hibám. Ezt én csináltam magamnak. Ezt magamnak köszönhetem.

De miért utólag vagyok okos? Miért utólag látom a hibákat? Miért utólag tudom, hogy mit kellett volna tennem. Ha tehetném, visszamennék 2008. december 6-áig. Mindent másképp csinálnék.

És ha még tudnám is, hogy mik fognak történni, végigcsinálnám megint. Nem unnám.

És mindent jól csinálnék. Úgy, hogy Ő boldog legyen.

Miért hallgattam más emberekre? Miért hagytam, hogy mások irányítsanak? Miért azt tettem, ami másnak megfelelt, és miért nem azt, ami neki lett volna jó?

Miért várok? Miért nem lépek tovább? Miért görcsölök ezen?

Mert szeretem...

Próbálom feledni, de nem megy. Talán nem is akarom.

Jól éreztem magam vele...

De várok a pillanatra. A pillanat, amikor majd azt mondja, hogy engem szeret. Hogy velem akar lenni. Hogy engem akar.

És én meg. Én meg. Én meg csak. Én meg csak szó nélkül átfogom ölelni. Nem fog érdekelni, hogy miért döntött így. Nem leszek bosszúálló, és nem mondom majd azt, hogy bocsi elkéstél. Adni fogok magunknak még egy esélyt.

Erre a pillanatra várok...Tudom, hogy nem lesz ilyen pillanat, de mégis várok rá.

Hm. Érdekes... Érdekes az emberek reakciója erre az egészre.

Vannak, akik ölelnek és vigasztalnak

Vannak, akik bosszút akarnak állni az új srácon.

Vannak, akik össze akarnak velem jönni.

Vannak, akiket nem érdekel ez az egész.

És vagyok én. Én, aki csak a hibáit látja. Aki várja a lehetetlent.

De legyünk pozitívak. Örüljünk annak ami van.

Lényeg, hogy Ő boldog. Végül is, ez a célom, hogy ő boldog legyen. És boldog is.

Aztán, hogy velem mi lesz? Majd meglátjuk...

Padlón

Nem is tudom hogy kezdjem. Padlón vagyok. Próbálok felállni. De nincs bennem erő. Feladtam. Nem akarok küzdeni. Erőltetem a karjaim. De hiába. Arcom még mindig a padlón fekszik.

De talán, hogy kicsit értelmesebb legyen a történet...

A dolgok kezdtek rendbe jönni. Hosszas veszekedések után, úgy tűnt, barátnőmmel kezdenek rendbe jönni a dolgok. Elhanyagoltam őt. Nem tudtam, hogy mennyire fontos nekem...

Másfelől, az első lépést megtettem karrierem felé. Igazából ezzel voltam elfoglalva.

Aztán, most hétvégén, egy jóbarátomnál töltöttem az éjszakát. Tényleg, tök jól elvoltunk. Sok röhögés, meg hülyülés a hóban. Egyszerűen egy remek hétvége volt.

Ma, vasárnap, hazajöttem, vidámon mosolyogva, tán még az orcám is piros volt a hidegtől, vizes cuccokat felraktam a radiátorra. Beültem a gép elé, a globálisan használt beszélgetős programba beléptem, ahol gondoltam tartok egy kiselőadást barátnőmnek, hogy mennyi minden történt.

Ám kedvem hamar elszállt. Közölte velem a hírt, hogy ennyi hónap faszság után, ő nem bírja folytatni. És ott megállt az idő. Nem tudtam, mit csináljak. Elküldjem a picsába, könyörögjek, ordítsak egyet, vagy a monitort törjem ketté, esetleg vegyek egy levegőt. Csak egy könnycsepp bújt elő. Szépen lassan lefolyt. Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára.

Utána, gondolom látván értetlenkedésemet, elmondta részletesebben, hogy miért is van úgy ahogy, ami. És minden egyes sor után rájöttem. Fasz vagyok. És...már esélytelen voltam. Nem tudtam mit tenni. Az arcomon elcsattant a pofon. Éreztem, hogy ég az arcom. Lassan dőlök hátra, és egyre többet látok a plafonból. Majd puff. Fejem koppant a földön. Ez az a pofon, amitől most is padlón vagyok.

Gondolkodtam, hol rontottam el. Azt mondta Ő, hogy az előző két hónapban.

De jobban végiggondolva. A tegnap estével. Amikor barátom gépéről beszélgettem vele. Lekezelően beszéltem vele. Mintha egy haverom lenne. Úgy, hogy a barátom mellettem ült. Nem kellett volna. Az volt az a pont, amivel betelt a pohár. Talán...

Ez csak az én elképzelésem. És igazából eznem javít azon, ahogyan viselkedtem Vele az előző hetekben. Mert tényleg... Így utólag belegondolva. Amiket mondtam neki. Amiket a fejéhez vágtam....és most én vagyok a legjobban meglepődve...

Na és persze, a jót akaró barátok és ismerősök, kik a hír hallatán mondják a jótanácsokat.

Jaj, hát felejsd el! ...és ha én nem akarom?
Lesz majd másik, ez olyan mint a busz! ...és ha én nem akarok másikat?

Az élet megy tovább! ...nem akarom, hogy tovább menjen. Mellette éreztem jól magam.

Sok nő van a világon! ...de nekem az az Egy kell.

Próbálsz magaddal mit kezdeni. De nem tudsz. Keresed az emberek társaságát, de leszarnak. Elfordulnak tőled. Egyedül vagy...

Egyedül vagyok...Miért?

Mert hülye voltam.

Mert nem becsültem az értékét.

Mert fasz voltam.

Mert nem engedtem magamhoz közel.

Mert beképzelt voltam.

Mert ... mert ... mert ...

mert későn kezdtem el újraépíteni a házat, amit megálmodott.

A Ház, ami kivülről belülről szép, a kertben a kis tavacska, a tavacskában fürge kis halak, a kis halakban pedig élni vágyás.

Ez a ház volt a lelke. Amit én leromboltam. Amit én átrendeztem önkényesen. Pedig az úgy volt jó, ahogy volt.

És mikor megérkeztem, munkára készen, hogy visszacsináljam, egy kerítés darabon már csak egy összetaposot papír lógott...

"Elkéstél"

Furcsa

Azon gondolkodtam, hogy mit írjak. Hirtelen nem jutott eszembe semmi. Utána rájöttem, hogy az utóbbi időben rengeteg minden történt velem. De nem írom le. Miért? Mert nem naplót vezetek, hanem egy blogot. Ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy mindenféle elmebajos ötleteim, gondolataim leírjam.

Egyik reggel, vagy talán este (mind1) forradalmi gondolatom volt. Csak elfelejtettem. Pedig emlékszem, hogy mondtam is, na ezt jegyezd meg, bloggerre írni kell. De csak elfelejtettem.

Piszkozat automatikusan mentve: 17:15

Hm. Új böngészőt használok. Google Chrome. Nem rossz. Furcsa. Világ életemben IE-t használtam. Meg kell szokni. Itt voltak az első bajok. Valami folytán ő egy angol helyesírási hibajavítót állított be alapértelmezettnek. De nincs gáz! Sikerült kikapcsolni.

Utóbbi időben elhanyagoltam a kettővel ezelőtti bejegyzés alanyát. Most ráírtam msn-en, egy sablon mizzu semmi, és áll a beszélgetés. Annyi mindent tudnék neki mesélni, csak nem tudunk találkozni. Egy napot végigregélnék neki. Talán. Ha kettesben lennénk, nem úgy mint a múltkor. Neeem, nem olyan szándékkal. Csak négy szem között az ember mégis bizalmasabban mond ki dolgokat, mint ha még ott van kettő ember. Így csak játszottam a hülyét. Unatkoztam, nem erre a szitura voltam felkészülve. Nincs semmi bajom egyikkel se. Csak mikor megkérsz valakit, hogy pár percre fussatok már össze, jó lenne beszélgetni egyet, aztán ő meg odaállít két barátjával. És az úgy már nem olyan. Így persze játszottam a fejem, ők meg jót röhögtek rajtam. Ez az én sorsom. Mikor fog valaki komolyan venni?

Lehet addig nem fognak komolyan venni, amíg a hétköznapi oldalam ismerik. Csak én meg attól tartok, hogyha valakinek megmutatnám ezt az oldalam, ami itt a blogon van, negatív választ kapnék. Jó, persze, van pár ember, aki ismer. De érdekes, hogy azok nem a legjobb, legközelebbi barátaim. Megfigyeltem, hogy ált. nőnemű, sok köze nincs hozzám, és ritkán látom.

Talán mert félek. Félek attól, hogy elárulnak. És így ők, akik nem állnak közel hozzám annyira, nem lenne okuk keresztbe tenni nekem. Lehet ez picit paranoiás.

De ez a bajom. Naiv vagyok. Én még hiszek az emberi jóságban. Ha egy ember odajön hozzám az utcán, végighallgatom, és eszembe se jut, hogy csak pénzt akar kunyerálni. Rengetegszer szívtam már emiatt, hogy egy emberben megbíztam. Pedig így lehetne meg a tökéletes világ, melyet Marx is elképzelt. A világ, ahol béke van, mindenki egyenlő, és nincsenek magántulajdonok. Ember ember mellett él. Együtt. Mindenki. Felbomlana a család szűk köre. Nem vérvonal szerint lenne egy család. Hanem városok szerint. És most mondjátok magatokban, hogy országok szerint. Nem. Egy ország végülis azt jelképezi, hogy mekkora a földje. Mekkora tulajdonja van. Ilyen, hogy ország nincs. Van a föld, meg az emberek. Legnagyobb egység a város lenne. Így viszont közös nyelv kell. És melyik legyen a közös nyelv? És elindult a háború. Persze, mindenki az angolra gondol. De most egy francia mikor szólalna meg angolul? Mellékesen hozzátenném, hogy egész Európa történelme Franciaországra és Angliára épül. Az ő rivalizálásukra.

Egy értelmes nő az életben, akit tényleg tisztelek tudása és intelligenciája miatt (ő a történelem tanárom), ő azt mondta, hogy ez a Marx-i féle béke sosem fog bekövetkezni.

Én is érzem meg tudom, hogy szinte lehetetlen, de valamiért úgy gondolom, hogy meglehet.

Egyszer a jövőben lesz egy esemény, ami gyökeresen megváltoztatja a világot.

...2012?....

Kérdések

Nincs ötlet.
Vagyis van. Most már van. Gondolkodtam létezésem értelméről. Minden ember céllal született. És én? Van olyan ki céltalanul van a földön? Én választom meg a célomat? Vagy előre meg van írva? Olyan hogy sors létezik? És ha igen, én irányítom őt, vagy ő engem.
Erről egy idézet jutott eszembe.
"Ok.Jó reggelt kívánok kicsim
Remélem jót, álmodtál éjszaka megint
Úgyis a sors, kezében vagyunk mindannyian.
Minket álmodik a sors és nem fordítva." Copycon
És ha én ezzel nem értek egyet? Ha én lázadok? Ha változtatni akarok az élet nagy dolgain, mert én úgy gondolom, hogy azok szarok? Két lehetőség van. Egyedül maradok, és valószínüleg a társadalom alján végzem majd, fejemen egy cetlivel: BOLOND.
Vagy társakra találok, és valami maradandót alkotok. De ebben a szürke világban ki akar változtatni? Az emberek nem mernek lépni. Csak tűrnek és tűrnek. Mindenki lekorlátozza önmagát, robotosítja a napját. Felkel, meló, hazajön, alvás. Aztán indul az egész elölről.
És akkor mi van, ha az a változás amit csinálni akarok, csak rosszabb lenne? Honnan tudhatom, hogy amit gondolok, az jó? És ha tényleg rossz, lesz aki megállít?
Sok a kérdés. És sehol egy válasz.
Emberek persze vannak, akik meghallgatnak. Vannak, akik kiröhögnek, vannak, akik rácsodálkoznak. De csak meghallgatnak. A feladat rám vár.
Hogy mi az a feladat?
...én is szeretném tudni...