2010. január 3., vasárnap

Körülöttem megújult mindent

Hát igen, 2010-et írunk. A változások, a fogadalmak ideje. Én is változtattam a blog külsején. Szerintem egészen pofás lett.
Talán az utolsó történés amit írtam, hogy padlón vagyok. Hogy csak a hibáimat számolgatom. És csak merengek a múlton. Ez most egy picit megváltozott. Már nem úgy látom, hogy én vagyok a hibás. Nem is. Inkább így. Már nem úgy gondolom, hogy csak én vagyok a hibás.
De ez már teljesen mindegy.
Jött egy lány. A semmiből. Nem tudom, hogy honnan, és miért pont félem jött, és hogy ki is ő valójában. De felsegített a padlóról. Átölelt, és azt mondta, hogy szeret. És ez hiányzott nekem. Egy kis törődés. Befort minden seb a lelkemen. És úgy érzem, erősebb lettem. Mert ami nem öl meg, az csak erősít. Mondják a bölcsek.
Ezzel a kis védőangyallal töltöttem a szilvesztert. Vele zárni az évet, mondhatni hogy 2009-re nézve Happy End.
Ám vele kezdeni a 2010-et! Egy új könyv. Egy új mese. Egy új érzés.
Új tervek. Új szerelem. Egy új én.
Igen, egy új én, aki változott. Változott sok mindenben. Legalábbis életfelfogásban. Az értékek becsülésében.
Visszatekintve a 2009-es évre. Keserédes. Jó volt, meg nem is. Volt minden ami kellett. Kaptam hideget meleget. De a 2010-es év jobb lesz.
Új év, új lehetőségek, új Én.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése